Mérföldkövek a szövetség életében - 2024

2024. több szempontból is vízválasztó év a szövetség számára. Az Ultimate frizbi sportág utánpótlás stratégiájában két óriási előrelépés történt. A közgyűlés újra bizalmat szavazott a korábbi elnökségnek. Az országos versenyrendszer mellett bevezetésre kerül a regionális szint is.

Az év első hónapjaiban az Aktív Magyarországért felelős Államtitkársággal sikerült megállapodást kötni. Ennek értelmében az élmény alapú sportolást megcélozva az Államtitkárság az egész év során támogatja 20 pedagógus-továbbképzésünket, mellyel minimum 400 pedagógus elérése a közös cél. Augusztusban sikerült az Innovatív Képzéstámogató Központban is akkreditáltatni továbbképzésünket, ami így az új tanévben már a szakképzésben oktató testnevelők számára is elérhetővé vált. (A középiskolások egy harmadát fedi le a rendszer!)

Április végén tartotta szövetségünk a tisztújító közgyűlését, melyen újabb négy évre kapott bizalmat az eddig elnök. Az egyik alelnöki pozícióban történt változás. Négy évnyi áldozatos és precíz munkáját követően Szalóky Ádám visszalépett a pozíciótól, a tagság Dr. Sára Botond Urat szavazta meg a következő négy évre.

A szeptemberben kezdődő tanévben öt régióban hírdeti meg versenybizottságunk az iskolai versenyrendszert. Észak-Magyarországon, Alföldön, Észak-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon és Pest vármegyében egy-egy megbízott koordinátor szervezi a helyi utánpótlás "frizbi életet". Így az ország minden pontján lehetőség nyílik versenyzésre és a sportág megismerésére. Természetesen ennek megfelelőn a Diákolimpia országos döntőjét az új tanévben már regionális elődöntők előzik majd meg.

Lassan hagyománynak tekinthetjük, hogy U20 mixed válogatottunk nemcsak részt vesz világversenyen, de bravúrt bravúrra halmoz. Az idei VB szereplésüknek külön cikkett szentelünk hamarosan.

Jó Szelet és sportolással teli új tanévet kívánunk Mindenkinek!