40 év felettiek disc golf Európa-bajnoksága interjú

2023 augusztusában ismét világeseményt szervez szövetségünk. A Szervező Bizottság elnökét, a szövetség Disc-Golf szakágának vezetőjét, Hatvani Dánielt kérdeztük az előkészületekről.

2023 Augusztus 22-27 között az MRKSZ lesz a házigazdája a 40 év felettiek (Masters) disc golf Európa-bajnokságának. Mit jelent ez a Szövetség számára, és hogyan álltok a szervezéssel?

Hatvani Dániel: Egy kontinens viadal, legyen az bármilyen korosztály számára megrendezve, mindig hatalmas presztízst jelent egy ország számára. A Szövetségünk 2018-ban már pályázott az EB megrendezésére, azonban pályázatunk akkor alulmaradt a horvátokéval szemben. Második nekifutásra azonban sikerült a dolog, és így hazánk szervezheti a - menetközben open/junior és masters mezőnyre kettáválasztott - korosztályos Európa-bajnokságot. Számomra ez egy valóra vált álom, nagyon régóta dédelgetem azon szándékomat, hogy egy európai mércével mérve kicsi disc golfos ország meg tudja mutatni a világnak, hogy képesek vagyunk egy magas színvonalú, kontinens eseményt rendezni. A szervezéssel nagyon jól állunk, a verseny lebonyolításához szükséges legfontosabb kellékek megvannak, így egy átlagos színvonalú versenyt már most meg tudnánk szervezni. A hátralevő három hónapban minden amit teszünk, az arról szól, hogy ez ne egy átlagos, hanem egy nagyon magas színvonalú esemény legyen.

Hol lesz pontosan a verseny, hány résztvevővel számoltok?

Hatvani Dániel: A versenyt a szarvasi Arborétumban rendezzük. Az Arborétum többször adott már otthont disc golf versenyeknek, legutóbb két évvel ezelőtt itt rendeztük a Közép-európai Disc Golf Bajnokságot. Az idők során sikerült egy nagyon jó kapcsolatot kialakítanunk az Arborétum vezetőségével, így amikor jeleztem nekik, hogy 2023-ban egy picit magasabbra lövünk, azonnal igent mondtak. Jelenleg 153 regisztrált játékos van, és ők európa 28 országából fognak érkezni. Egy nagyon színes eseményről van tehát szó.

Nézőkre számítotok? Hozz tud ez az esemény járulni a sportág ismertségének növeléséhez?

Hatvani Dániel: Természetesen számítunk. A versenyt bárki ingyenesen megtekintheti, aki megváltja az Arborétumi belépőjét. A terveink szerint a park erre az egy hétre igazi disc golfos bázissá fog változni. Tervezünk építeni egy "mini" pályát, ahol az Arborétum látogatói ki is próbálhatják magát a sportot. Az iskolakezdés előtti utolsó nyári hétvégén várhatóan egy nagy látogatószámmal kalkulálunk, úgyhogy itt egy elég nagy kitettsége lesz a sportnak. Az eseményről egyébként több videó is fog készülni, úgyhogy a Szövetségnek bőségesen rendelkezésére fognak állni a promóciós célt szolgáló eszközök.

Van weblapotok? Honnan lehet több infot megtudni a versenyről?

Hatvani Dániel: Igen, természetesen, a versenyről az emdgc2023.com oldalon keresztül lehet tájékozódni. Ez ma még csak a versenyzők számára legfontosabb infokat tartalmazza, de hamarosan ki fog egészülni egy a látogatóknak szánt résszel is. Továbbá az esemény facebookon is követhető, és hamarosan elkészülnek az egyéb social media csatornáink is.

Köszönjük szépen, sikeres szervezkedést kívánunk nektek!