Élsportolókból szakemberek

Három U20 világbajnok sportolónk képviselte a szövetséget és az Ultimate frizbi sportágat a Nemzeti Versenysort Szövetség által meghirdetett NVESZ NAP 2022 - Fókuszban a Versenyző elnevezésű rendezvényen a fővárosi Danubius Hotel Heliaban november 8-án.

Szövetségünk célja, hogy fiatal élsportolóinkat támogassuk a képzés/önképzés folyamatában a sportszakmán belül. Ennek megfelelően az eseményre három olyan válogatott játékosunkat regisztráltuk, akik már továbbtanulásukban is elköteleződtek a sporttudományok irányába. Halász Júlia, Benkő László és Csillag Ábel vehetett részt a nem olimpiai sportágak élsportolóinak szóló konferencián, melyen a hazai tudományos elit képviselői jelentek meg és adtak elő (Dr. Tiszeker Ágnes, Dr. Martos Éva, Dr. Toman József - a teljesség igénye nélkül).

A rendezvényen történtekről Benkő Lászlót kérdeztük.

"A konferenciára érdeklődve érkeztünk, mivel sportolókként, úgy éreztük, nekünk-rólunk fog szólni az egész nap. A konferencián a sportoló állt a középpontban, a köszöntők után részt vettünk egy kerekasztal beszélgetésen Nardelotti Ajsával és Bali Dániellel, ahol beszámoltak a birmingham-i világjátékokról. Később Dr. Toman József tartott bemutatót a sportkórházi szolgáltatásokról, a sportolókat támogató szolgáltatásokról, ezután Becsky András számolt be a debreceni sportinfrastruktúra üzemeltetés rezsi ellen vívott harcáról. A nap talán legérdekesebb előadása Horváth Hajnalka "Termografikai képalkotás alkalmazása a sportban" c. prezentációja volt, amely után ki lehetett próbálni az eszközt, és egy szaktanácsadáson is részt vehettünk. A nap legemlékezetesebb pillanata azután történt, miután elővettünk egy frizbit. Amint előkerült a sportszer, odalépett hozzánk Dr. Zopcsák László, s mondta: "Discraft, vagy európai korong?" El is kezdődött a beszélgetés, melyben Zopcsák Laci a magyar frizbisport pionírjaként 30 évvel ezelőtti emlékeket mesélt. Mi pedig az idei U20VB sikereinkről számoltunk be...

A nap végén érdekes szakkönyveket, sportszereket, frizbiket sorsoltak ki a résztvevők között - sokat szövetségünk delegáltjai nyertek el. Sikeresnek értékeljük a NVESZ-napon való részvételt és jó érzés volt a szövetséget képviselni."

A rendezvény csak egy volt a számos lehetőség közül, melyekkel a jelen élsportolóiból a jövő sportszakembereit építjük fel. Mindazon által azt is fontosnak tartjuk, hogy fiataljaink jó hírét vigyék közösségünknek. Ezért is örömteli számunkra, hogy egyre több olyan "frizbis" közül választhatunk, akik garantáltan jó benyomást tesznek a legmagasabb sportkörökben is. Köszönjük edzőiknek, szülőiknek, és ezúttal Julcsinak, Lacinak és Ábelnek!"