A Magyar Repülő Korong Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy március 20-án elkezdődik a játék a Well Travel Liga Ultimate Frizbi Nemzeti Bajnokságban. Idén már a harmadik szezon kezdődhet meg a Nemzeti Bajnokságban a felnőttek számára! Az ultimate frizbi sportágban nem őszi - tavaszi a szezon, hanem tavaszi – őszi.

A tavalyi hat résztvevő mindegyike nevezett a WTL'21-be! Most hetedikként csatlakozik a Sportsziget SE. Az elnökség bízik benne, hogy idén mind a 42 mérkőzést sikerül lebonyolítani. Az biztos, hogy a végső sorrend ezt követően még változhat, hiszen a szövetség vezetése ugyanis idén tovább növeli a hazai versenylehetőséget, és a nagy sikerű Ligakupa megtartása mellett a bajnokság 14 fordulóját egy alapszakasznak minősíti, melyet Rájátszás követ majd! A Well Travel Liga szeptember végéig tart. Ezt követően az 5-7. helyezettek körmérkőzésen, míg az első 4 egy klasszikus FinalFour rájátszáson dönt a végső bajnoki sorrendről. 2021 az utánpótlás éve a sportágban, az elnökség az ezt szolgáló versenyrendszerre koncentrál. Számszerű cél, hogy 2021-ben több mint 1500 Versenyengedélyt váltsanak ki sportolóink.

 

A teljes bejegyzés itt olvasható: https://www.hirstart.hu/hk/20210319_marcius_20-an_elkezdodik_a_2021-es_magyar_repulo_korong_nbi?autorefreshed=1