A sokszorosan sikeres év végére egy nagyszerű hír érte el szövetségünket, melyet óriási örömmel továbbítunk olvasóink felé.

Történt ugyanis még augusztusban, hogy a junior EB-n várakozáson felül teljesítő U20mixed és U17lány csapatunk mérkőzéseit a helyszínen nézte meg a 2020. évi junior VB svéd főszervezője. S már a helyszínen, majd később elektronikus úton is jelezte szakvezetőinknek, hogy mindenképpen látni szeretne magyar válogatottat a Malmöben, jövő év július 18-25. között megrendezésre kerülő korosztályos világbajnokságon. (Ez a 2001-ben és később születetteket érinti.) Szándéka komolyságát jelzi, hogy a helyi magyar közösségben kisebb támogatást is kezdett gyűjteni, illetve szövetségünk haladékot kapott a nevezés véglegesítésére. Mivel éppen egy héttel korábban, 2020. július 11-18. között első alkalommal vesz részt felnőtt magyar válogatott Világbajnokságon (Hollandiában), ezért szövetségünk önerőből nem tudta vállalni a juniorok VB szereplésének finanszírozását is. Az idei esztendő sikerei (felnőtt EB szervezés, WUG társrendezés, junior EB 4. és 2. helyezések, MOB fair play díj) azonban reményteli alapot jelentettek egy támogatói kampány megindítására, melyben nagy szerepet játszottak az utánpótlás korú válogatottak szülei is - amiért nem lehetünk elég hálásak.

November végén ugyanis a kampány híre elért a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. vezetőihez is, akik úgy döntöttek, hogy adományukkal az U20 női válogatott VB részvételének teljes költségvetését finanszírozzák!

Ezzel az idei két EB után, jövőre két VB-n szerepel magyar nemzeti válogatott. S mivel ezúttal is várhatóak átfedések, vagyis bizonyosan lesznek olyan lányok, akik mind az U20, mind a felnőtt utazó keretben helyet kapnak, ezért a felkészülése is közös lesz a két csapatnak. A felnőtteknél Erdősi Zoltán marad a szövetségi kapitány, aki 28 fős bő keretét január végén ismerteti; míg a junioroknál a Csanády Boglárka, Paksai Márton kettős alkotta szövetségi edzői páros szintén január végéig tesz javaslatot a 21 fős bő keretre.

A végső válogatott csapatnévsorok május végén válnak hivatalossá; a felnőtteknél 17, a junior lányoknál 14 fő utazhat a VB-re.

A válogatókig kemény edzéseket kívánunk a fiataloknak, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-nek ezúton is hálásan köszönjük a támogatást, akárcsak a szülőknek és sportolóknak, akik részt vettek a kampányban!

S természetesen minden "frizbis barát"-nak Jó Szelet!