NAGYPÁLYÁS egyetemisták

Június 10-én a győri Olimpiai Sportpark adott otthont a 7. Ultimate frizbi MEFOB küzdelmeinek.

És nem csak a vidéki helyszín volt újítás. Ugyanis első ízben 7:7 elleni, nagypályás mérkőzéseken csaptak össze a felsőoktatás legjobbjai az eddig kispályás, 5:5 elleni MEFOB-ok után. Talán a laikusok számára is felesleges írnunk, hogy a 20x40m után a 30x100m pályaméret, illetve a magasabb játéksszám "föld és ég" különbséget jelent. (A WFDF adminisztráció szerint kispályás Ultimate nem is létező sportág.)

Ennek megfelelően az előzetes várakozások szerint azon csapatok bízhattak érmes helyezésben, melyeknek játékosai - a vírushelyzet ellenére is - rendszeresen tudnak edzeni és akár a Well Travel Ligában játszani hétről hétre.

Szervezési szempontból viszont igazán örömteli volt, hogy a nagyobb "kihívás" ellenére, vagy éppen amiatt?, nyolc csapat nevezett!

A Testnevelési Egyetem 2. csapata és a Pécsi Egyetem csapata egyaránt eredménykényszer nélkül érkezett, a járványhelyzet miatt komolyabb  edzésmunkát nem tudhattak maguk mögött, az MRKSZ versenyrednszerében pedig az elmúlt másfél évben nem ve(he)ttek részt különböző okokból. Ennek ellenére mindkét csapatnak volt pár nagyon szorors, élvezetes mérkőzése. Végül a 7. helyért döntő ponttal a fővárosiak nyertek a záró rangadójukon.

Az alsóház döntőjében az ELTE és a Debreceni Egyetem játszott. Bár mindkét csapatnak vannak egyesületi színekben is versenyző játékosai, többségében elmondható róluk, hogy a nagypályás Ultimate az elmúlt időszakban nem volt mindennapjaik szerves része. Ezzel együtt több színvonalas mérkőzést játszottak, és a csoportmérkőzéseiken bíztató eredményeket produkáltak. Az ELTE a csoportban ikszelt a későbbi 3. és 4. helyezettel, a Debreceniek a végső ezüstérmes elllen kezdték a napot egy döntetlennel. A negyeddöntőben azonban elvéreztek: az ELTE simán, a DE a lehető legkisebb különbséggel kapott ki a keresztjáték elején. Mivel ezt követően mindkét csapat hozta a második meresztjátékos meccsét (egyaránt 2-2 pontos előnnyel), egymás ellen harcolhattak az 5. helyért. A maratoni napot kondicionálisan az ELTE bírta jobban, így Ők végeztek a legjobb öt között.

A bronzmérkőzés szereplője két olyan fővárosi csapat, mely korábban már megnyerte 1-1-szer a MEFOB-ot. Az első (2015-ös) kiírás győztese, a BME óriásit kűzdött egész nap. A csoportban két döntetlent is játszott, a negyeddöntőben mindössze 1 ponttal győzte le a debreceni alakulatot, az elődöntőben a nap legszorosabb győzelmére késztette a TF-et. A bronzmeccs előtt abban biztosak lehettünk, hogy nem fogják könnyen adni a bronzérmet. A tavalyi bajnok Corvinus egyetem szintén szoros csoportmeccsek után játszhatta a negyeddöntőjét, melyen könnyedén jutott túl. Ám az elődöntőben súlyos vereséget szenvedett az újonc házgazdától. A BCE számos sportági rutinnal bíró játékossal állt ki, a nap végére azonban egyre inkább szembe tűnő volt, hogy a nagypályás (edzés?) és meccsrutin rányomta bélyegét a pillanatnyi felkészültségükre. Az előzményeket ismerve tehát kevésbé meglepő volt, hogy a BME kézben tudta tartani a kisdöntőt, és végül a műszakisok szerezték meg a bronzérmet a közgazdászok előtt. (6:4)

A döntő szereposztása a laikusok számára meglepetés lehetett, a végeredménye nem igazán. A Testnevelési Egyetem 1. csapatában a szokásoknak megfelelően kiváló adottságó kiegészítő emberek mellett a hazai felnőtt Ultimate 2-3 legkiemelkedőbb játékosa kapott lehetőséget. Minden mérkőzésükön látható volt, hogy az egész mezőnyben a TE1. az egyetlen, akiket sem a helyenként erős szél, sem a nagypálya nem zavar, sőt inkább lubickoltak a pazar "körülményekben". A legszorosabb meccsük a 10:4-re megnyert elődöntő volt, a finálét is örömjátékkal tudhatták le. A Széchenyi Egyetem döntőbe jutásáért 2020. őszén nem sokan adtak volna egy garast se. Az elmúlt tanévben azonban nemcsak hogy (a vírushelyzet ellenére) kinőtt egy új egyetemi csapat, de beigazolódott a "hazárdírozás?", miszerint a sportágat mindössze fél éve ismerő győri hallgatók idén a szövetség felnőtt bajnokságába neveztek. Az ott szerzett meccsrutin a MEFOB-on látványosan kiütközött azon ellenfelekkel szemben, melyeknek jónéhány tagja akár már 5-10 éve is játsza az Ultimate főként kispályás verzióját. A csoportkör után a SZE 9:0-ra verte az ELTE, majd 7:1-ra a Corvinus csapatát. A címvédő elődöntős legyőzése kifejezetten a taktikai képzettség predesztrinációja volt. A döntőre az esélytelenek nyugalmával állhatott ki a házigazda csapat, mivel tudák, hogy a TE1. ezen a napon az egyetlen olyan csapat, amelyet nem lehet megzavarni semmilyen taktikai variálással. A vége 10:1 a Testnevelési Egyetemnek, mely ezzel össszességében 5. MEFOB aranyát nyerte, egyben az első nagypályás MEFOB bajnoki cím is az Ővék.

A TFSE nyerte a frizbi MEFOB döntőjét - Győr Plusz | Győr Plusz (gyorplusz.hu)

Az érmeket Radnóti Ákos (sportért is felelős) Alpolgármester adta át a legjobbaknak.

 

A hazai szövetség vezetése ezúton is köszöni a résztvevők NAGYPÁLYÁS vállalását, és egyben gratulál mind a 8 csapatnak a sportági nyelven szólva: "felnőtté váláshoz".

A pozitív visszajelzések okán kilátásba helyeztük, hogy 2022-ben (valószínűleg Debrecenben) már kétnapos versenyen várjuk az egyetemi csapatokat!