Téli Terembajnokság 2. forduló

Az újév harmadik vasárnapján ismét összecsaptak mixed csapataink a terembajnokságban.

Az OUT és a Sportsziget továbbra is távolmarad a versenytől a pandémia okán, így ugyanaz a 6 brigád játszott körmeccseket, mint decemberben.

A színvonal talán emelkedett is, a játékosokon látszott, hogy kezdenek alkalmazkodni a kispáyás viszonyokhoz. Például a zónavédekezés elleni támadás minden alakulat részéről jobban ment...

A mezőny is összerázódott, kivéve a Heroes alakulatát!

Az első fordulóval ellentétben ezúttal minden csapat szerzett győzelmet, és öt mérkőzés is egy pontnyi különbséggel zárult.

A körbeverésekből a győri Up&Fly jött ki a legszerencsétlenebbül, így bár jobb játékot mutatva a decemberinél - de Kollár-Negy Melinda és Pasztendorf Máté távollétében továbbra is a fiatalok beépítésére koncentrálva - ismét 6. helyen végeztek.

A Heroes 15 és a Riverside nagyjából ugyanazt a játékot mutatta mint az óév végén. Azonban mindketten egy hellyel hátrébb végeztek a KMB elleni vereségeik miatt. Hamar Laci legénységének azonban két okból is nagy örömre volt okuk. Egyfelől még nagyobb létszámban tudtak játszani, mint Karácsony előtt. Másfelől egy TV-s bemutató meccsen egy ponttal le tudták győzni az Up&Fly/KMB junior csapatát.

 

A nap meglepetését a KMB szerezte! Az első fordulóval ellentétben ezúttal 1 ponttal le tudták győzni a Riverside és a HeroesU15 csapatát is, így a harmadik helyen végeztek. Ráadásul a második helyről is csak egy 8:7 arányú vereséggel maradtak le.

A MUFA idei nagypályás szezonjára nézve nagyon bíztató, hogy a KMB-s fiatalok egyre magabiztosabbak. Miközben a MUFA első számú csapata ismét behúzta a második helyet. Ugyan szorosabbak voltak a győzelmeik, és a győriektől egy ponttal ki is kaptak - ennél fontosabb számukra, hogy ezúttal sokkal több szerepet kaptak a győri egyetemisták a támadójátékban.

A Heroes jó eséllyel már a mésodik fordulóval lezárta az ötfordulós bajnokság aranyérmes kérdését. A Hősöknél nagyon jó döntésnek tűnik Lőwy Petra leigazolása, s a visszatérő Takács testvérek mellett egyre dominánsabb szerepet kapnak az eddig kevésbé sztárolt játékosaik is. Ugyan ez csak teremverseny, és még az év elején járunk, de nagy valószínűséggel nem lövünk mellé, ha kijelentjük, hogy a BPHSE idén a nagypályás bajnoki címre is esélyes lesz!

 

A terembajnokság sikere - bátran kijelenthetjük - immár országos hírű. Az M4Sport TV Jövünk! magazinja ugyanis helyszíni tudósítást készített. Weller Dorina (Up&Fly) és Klément Ferenc (Riverside) interjút is adott az utánptólás magazinnak. A műsor január 24-én vasárnap 9:00-kor kerül adásba, ezt követően a Mediaklikk.hu oldalon is visszanézhető.

A TTB pedig február 7-én folytatódik. Addig is Jó Szelet!

Téli Terembajnokság 2020/2021. 2. forduló végeredmény:

1. Heroes

2. MUFA

3. KMB (MUFA2)

4. Riverside

5. Heroes U15

6. Up&Fly

TABELLA

1. Heroes 8pont

2. MUFA 6pont

3. Riverside 4pont

4. Up&Fly 2pont

TABELLA U15

1. Heroes 2pont