Téli Terembajnokság 1. forduló

A járványhelyzet miatt rendkívüli terembajnokságot hirdetett szövetségünk, azzal a céllal, hogy a nehezebb edzéskörülmények közé került csapatok télen se kényszerüljenek teljes leállásra.

A hat fordulósra tervezett liga első fordulójára advent 3. vasárnapján került sor, egy U15-ös és öt felnőtt csapat részvételével.

Az előzetese esélylatolgatást a győri Up&Fly "rúgta fel leginkább. Fiú vonalon meghatározó játékosaik hiányoztak, és edzőjük sem tudott Velük utazni. Ebből a lehetőségből a csapatkapitány Pasztendorf Panka a legtöbbet hozta ki: a viszonylag hosszú kispadot is folyamatosan játszatta, mind a 11 játékosnak bőven adott játéklehetőséget, az eredményességet - valószínűleg nagyon helyesen - ezúttal beáldozták a gyakorlás oltárán. Nagyon sokat tudtak is meccsről meccsre fejlődni, a nap végén a végül ezüstérmes csapattól például csak döntő ponttal kaptak ki. A lányaik helyenként látványosan is támadtak (szinte házi vetődőversenyt rendeztek néhány indításnál), de a nap végén a 6. hellyel kellet beérnie a csapatnak.

A nap egyik meglepetését a KMB hozta. Érsek Márk 8 fős családi csapatában ugyan öte először vettek részt Ultimate versenyen, ez nem látszott a pályán. Az Up&Fly skalpját megszerezték, és a Rivertől is csak döntő ponttal kaptak ki. Támadásoknál kiemelendő Csepeli Peti érett, türelmes játéka. Védekezésük is meglehetősen egységes volt. A zónavédekezés elleni támadásban még van hova fejlődni, de a most látottak alapján nem boxzsáknak érkeztek a Terembajnokság mezőnyébe!

Kevésbé volt meglepő a Heroes U15 játéka és eredményessége. Két győzelmük mellett, Ők voltak az egyetlenek, akik meg tudták ezen a napon szorongatni a végső győztest. Nagyon fel kell kötnie az alsót annak a korosztályos csapatnak, amelyik a terembajnokságban ezt a Heroest le akarja győzni. Stummer testvérek játékban! már a felnőttek szintjét hozzák (és ketten együtt már felnőtt korúak is:)

A Riverside-tól is azt láttuk, amit vártunk. Klément Fecó mellé nagyon jó választás Mireider Andris. És ketten szépen kiszolgálják az egyre magabiztosabb Riverlányokat. Ezúttal döntő pontban legyőzték a fő rivális Up&Flyt. És bár a MUFA elleb már fáradtnak tűntek, az egyértelmű, hogy a River immár minden hazai versenyen éremesélyesnek tekintendő. Legyen az a Terembajnokság következő fordulója, vagy akár a jövő évi NBI.

A nap fő meglepetését a MUFA újoncai mutatták. A támadójátékban sem azt láthattuk, amit előzetesen vártunk volna. Bangó Ági és Csillag Levi is többet és pontosabban passzolt előre, mint korábban. Míg a 3 egyetemista újonc remekül mozgott, és koronggal kézben sem izgult, kapkodott. A zónavédekezést is hatékonyan alkalmazták a fiatalok. Érdemes megtanulni Bereczky Franciska, Giczi Bence és Kovács Barna nevét!

A győri fiúk távollétében már reggel egyértelmű volt, hogy a Heroes a forduló favoritja. Ezúttal ezzel élni is tudtak Hamar Laci tanítványai. Takács testvéreket okos, higgadt játékkal pótolták. Támadásban nagyon keveset hibáztak, de ha mgési, azt a védekezésnél javították. A MUFA elleni "döntőben" 4:6-os hátrnynál sem ijedtek meg, nem veszekedtek egymással. Végezték a dolgukat támadásban, és okosan variálták a védekezést, 11:7-re meg is fordították a meccset, és megnyerték a fordulót. Ha a jövőben mentálisan ilyen stabilak maradnak, akkor nemcsal a terembajnokság, de a 2021-es NBI aranyérméért is bejelentkezhetnek.

 

Téli Terembajnokság 2020/2021. 1. forduló végeredmény:

1. Heroes

2. MUFA

3. Riverside

4. Heroes U15

5. KMB (MUFA2)

6. Up&Fly

TABELLA

1. Heroes 4pont

2. MUFA 3pont

3. Riverside 2pont

4. Up&Fly 1pont

TABELLA U15

1. Heroes 1pont 

 

 

 fotók: Tóth Zsombor