2020. újratervezve

A koronavírus-járvány nem kímélte a hazai sport (és frizbi) életet.

Március-június időszak szövetségünk vezetésének rengeteg munkát adott, hiszen nemcsak a hazai szezont kellett át- ill. újratervezni, de a nemzetközi szerepléseinket is. 

Igyekeztünk ezt a válsághelyzetet arra is felhasználni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki nem csak az idei, de a 2021. évre tekintettel is.

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a - kényszerű és kreatív - változásokat, melyek széles körben érintik a magyar repülő korong élet szereplőit.

Well Travel Liga:

a 7 csapatos NBI teljes egészsében lebonyolításra kerül! Mind a 42 mérkőzést lejátszák a klubok. Július 4-től kezdődően az eredeti sorsolás szerint. A korábban elmaradt mérkőzéseket augusztus végéig pótolják az ellenfelek.

Junior Nemzeti Bajnokság:

az eredetileg 4 fordulósra tervezett sorozatból a 3. és 4. forduló kerül lebonyolításra, és a két forduló eredményei alapján hirdetünk végeredményt.

MEFOB:

a tavaszra tervezett egyetemi bajnokság szeptember 30-án kerül megrendezésre.

Illetve idén első ízben Strand Ultimate MEFOB-ra is sor kerül, méghozzá augusztus végén az EFOTT fesztiválon!

Iskolai versenyek:

az idei Diákolimpia sajnos törlésre került, pótlás lehetősége nélkül. A diákokat kárpótlandó két iskolai versenyt is szervez szövetségünk. Az elsőre június 10-én került sor, a másodikat őszre tervezzük.

Válogatott szereplések 2020-2021:

a felnőtt világbajnokság és az U20-as VB is törlésre került az idei naptárból. Az anyagiak átcsoportosításával így azt a döntést hozta elnökségünk, hogy a 2021. évi Junior Európa-bajnokságra (ismét) két csapatot nevezünk: U20-ban Mixed divízóban (hasonlatosan a 2019-es EB-hez), míg U17-ben jövőre nem női, hanem Mixed csapatot nevezünk. (Az európai szövetség ugyanis 2019-cel ellentétben '21-ben a fiatalabbaknál is meghirdeti a koedukált mezőny versenyét). Hamar László szövetségi edző 2020. augusztus 29-én az első nyílt válogatón kezdi meg az U17-es keret felkészítését. (Az U20-as csapat szövetségi edzőjét a nyár folyamán nevezi ki az elnökség.) A felnőtt válogatottnak 2021-ben előre láthatólag "csak" felkészülési versenye(i) lesz(nek).

Magyar Kupa:

az eredeti terveknek megfelelően október 10-én kerül megrendezésre. Valamennyi tervezett korosztályban és divízióban.

Multisport események:

(A járvány egyik pozitív hozadékaként!) Több sportági szakszövetséggel kezdtünk együttműködéseket (pl. Öttusa szövetség, Tollaslabda szövetség, Korfball szövetség), melyeknek célja olyan figyelemfelkeltő rendezvények szervezése, ahol nagyobb közönség és médianyilvánosság előtt mutatkozhatnak be sportágaink. Július 24-én Balatonfüreden kerül sor az első ilyen eseményre, a fővárosban szeptemberre tervezzük a "nagy dobást"!

Disc Golf:

a szeptember 25-26-re tervezett Közép-európai Kupa a járvány 2. hulláma miatt elmarad. Illetve nem marad el, hanem 2021. szeptemberére tolódott!

 

A továbbiakban az egyes eseményekről külön-külön is beszámolunk majd.

Illetve még a nyár folyamán készülünk egy átfogó interjúval a sportági Média témaköréből! 

Jó Szelet!